Ééés meghoztam! :D Komizzatok kérlek! Két komi és jön a következő fejezet ;)
Nem tudtam, hogy miért csinálta, de abban a pillanatban nem ez zavart a legjobban. Nem, nem ez. Az sokkal inkább - bár nem értettem miért, nem is tartottam helyesnek -, hogy ÉN miért NEM vetek véget a csóknak.
Na várjunk, próbáljuk átlátni a helyzetet: egy kocsiban ülök... Zayn-nel... még nem indította be a motort... nem, mert épp mással van elfoglalva... Sötét van, a hold feljött, fényénél Zayn tökéletes formáját tisztán ki tudtam venni... igen, itt ülök Zayn-nel, vele, aki... Zayn, aki épp... édes csókjával...
Mi történik? Te jó ég.
- Zayn! - toltam el magamtól. Ma már hányadjára is teszem meg ezt a mozdulatot?
- Sajnálom - húzódott el gyorsan és zavartan. - Nem tudom mi ütött belém.
- Menjünk haza... - javasoltam kábultan.
Elfordította a kulcsot, elindultunk.
Egy szót sem szóltam, képtelen voltam.
Egyszerűen megrészegített az illata, mely már az én bőrőmből is áradt. Káprázatos, émelyítő...
Álljunk csak meg egy pillanatra! Miket is beszélek?!
- Zayn! - szaladt ki akaratomon kívül belőlem. Mi van? Most ide fog nézni és mondani kell neki valamit. De hisz nem is akartam...
- Ne mondj semmit. Tudom hogy nem kellett volna. - Nem nézett rám. Ez rossz jel. Vagy nem?
- Zayn én...
- Tudom - ismételte -, tudom.
Nem szóltam többet, úgy véltem így is épp eleget mondtam. Nem tudtam hogy hozhatnánk ki magunkat nyertesen a helyzetből, úgyhogy nem is próbálkoztam.
Kis idő múlva úgy éreztem muszáj mondanom valamit, különben a csönd megöl.
- Tudod, attól eltekintve, hogy most hétvége van, és egyébként is még csak másodéves vagyok, igen sokat gondolkozom azon, vajon... - vagyválram össze minden hülyeséget... - Tudod, gondolom ilyen korban mindenkiben felmerül a kérdés, ami tíz éves korunk óta folyton folyvást visszatér, 'Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?', vagy 'Mi leszel, ha nagy leszel?'. Ilyenkor a legegyszerűbb azt felelni, hogy 'nem tudom', mert bármi más választ adsz, rögtön előrukkolnak a következő kérdéssel. Ígyhát az én válaszom: 'Miért, te az lettél, ami szerettél volna?'
Itt elhalgattam, nem tudtam volt-e értelme annak, amit mondtam.
Nem lényeges, folytattam.
- Én úgy vélem, annak ami egyszer megteszünk, akár jó, akár rossz, helyes vagy helytelen, mindnképpen építő hatással van a jövőre nézve. A rossz dolgokból is okulunk, nemde?
Igaz, ezt csak egy költői kérdésnek számtam, mégis vetnem kellett rá egy pillantást, mit reagál.
Nem láttam az arcát: megállt a piros lámpánál és kibámult a másik irányba az ablakon.
- Lehet hogy ez csak az én véleményem, de... úgy van ahogy a szüleink mondják: a felnőtteknek mindig igazuk van. Most nézhetsz hülyének, de hidd el, így van. Vagy ha véletlen még is tévednek egy feltételezéssel, később, ha visszagondolsz, hogy volt igazság benne, sőt, úgy helyesebb is lett volna ahogy ő tanácsolta. De most még abban a szituációban teljesen fafejű vagy, nem tudsz tisztán gondolkodni. Talán amit most helyesnek vélsz, az a világ legnagyobb baromsága, és amit helytelennek, attól ha azt megtennéd, megváltozna az életed.
Zöldre váltott a lámpa, de Zayn nem indult. A mögöttünk lévő autó dudálni kezdett, mire ő megrezzent.
Tudtam mire gondol. Vagyis, mikor elindult és rám pillantott, rájöttem, amit mondtam az teljes mértékre igaz jelen helyztünkre is. Amit tett. Amit tesz. Amit tehet.
Végigvezettem estleges gondolatmenetét, és megbánással teli arcát látva egy névhez jutottam, mely fájdalommal csendült fel agyamban.
Liam.
2012. szeptember 29., szombat
2012. szeptember 26., szerda
4. Fejezet
- Nézd, sajnálom... - fordultam Harry felé.
Nem felet.
Nem tudtam mire gondol, az arcán enyhe zavartság honolt.
- Nem akartam. - szólalt meg végül percek múlva. - Vagyis... Akartam, de nem tudtam, hogy... Én... nem gondoltam bele. Sajnálom. Elkapott a hév.
Megráztam a fejemet. Leparkoltunk, majd kiszállt az autóból. Követtem.
Előttem ment néhány lépéssel, alig bírtam beérni. Gyengéden megérintettem a vállát mire rám nézett.
A szemem sarkából a kirakat nagy ablakában megpillantottam a fiúkat. Oda kaptam a tekintetemet, és integettem nekik.
Bementünk hozzájuk.
- Na mi van, nem bírtátok nélkülünk? - kérdezte Louis.
Mosolyt erőltettem az arcomra.
- A helyzet az, hogy nincs otthon pop corn. - újságolta Harry.
- Áá, de hisz pop corn nélkül nem lehet filmet nézni! - fogta a fejét Niall.
- De Niall, már fizettünk. - mondta Liam.
Bátyusom lekonyította a fülét.
- Hát jó. - mondtam. - Akkor én maradok, megveszem a pop cornt, keresek még valami rágcsát, majd megyek utánatok.
Ez a terv egészen ideálisan és jól hangzott, míg bátyusom fel nem vetette az igen ütős ellenérvét.
- Nem is tudsz vezetni.
Na igen. Erre nem is gondoltam. És autóm sincs.
- És pénz sincs nálad.
Istenem.
Még mielőtt újabb kifogást mondhatott volna, Zayn közbeszólt.
- Na jó, akkor én is maradok, csak gyerünk már emberek, kezd sötétedni.
Kinéztem az ablakon: csakugyan szürkületbe burkolódzott a parkoló.
- Rendben, Niall? Így megfelel? Zayn tud vezetni, és pénze is van. - piszkálódtam.
Megforgatta a szemét majd bólintott.
Kimentek a fiúk az épületből, Zayn és én a pop corn irányába indultunk.
Láttam Zayn-en, hogy akar valamit mondani, de végül nem tette.
Miután megvettük a rágcsákat, a parkolóba érve csak megszólalt.
- Figyelj... - fordult felém -, tudom, hogy nem rám tartozik, de...
Ez már eleve nem tetszett. Mire akar kilyukadni?
- Lehet hogy nem kellett volna, de észrevettem valmit. Tudod miről beszélek?
Alaposan kigondoltam a választ mielőtt kimondtam.
- Attól függ, mit szeretnél vele mondani.
Ezen ő is elgondolkodott.
- Tudod, nekem semmi bajom nincs ezzel - vonta meg a vállát -, csak tudod nem értem.
Nem feleltem.
- Nem úgy volt, hogy... Liam...?
- De, és még most is úgy van. Szeretném ezt az ügyet meg nem történté tenni. Kérlek.
Nem válaszolt, beültünk a kocsiba.
Be akartam kötni magamat, a biztonsági övért nyúltam, mikor Zayn megfogta a kezemet. Felnéztem rá: sokkal közelebb volt, mint gondoltam.
- Zayn, én... - de nem engedte, hogy befejezzem.
Na, mit gondoltok, hogy nem engedte, hogy befejezze? :D 3 komi után jön a kövi ;)
Nem felet.
Nem tudtam mire gondol, az arcán enyhe zavartság honolt.
- Nem akartam. - szólalt meg végül percek múlva. - Vagyis... Akartam, de nem tudtam, hogy... Én... nem gondoltam bele. Sajnálom. Elkapott a hév.
Megráztam a fejemet. Leparkoltunk, majd kiszállt az autóból. Követtem.
Előttem ment néhány lépéssel, alig bírtam beérni. Gyengéden megérintettem a vállát mire rám nézett.
A szemem sarkából a kirakat nagy ablakában megpillantottam a fiúkat. Oda kaptam a tekintetemet, és integettem nekik.
Bementünk hozzájuk.
- Na mi van, nem bírtátok nélkülünk? - kérdezte Louis.
Mosolyt erőltettem az arcomra.
- A helyzet az, hogy nincs otthon pop corn. - újságolta Harry.
- Áá, de hisz pop corn nélkül nem lehet filmet nézni! - fogta a fejét Niall.
- De Niall, már fizettünk. - mondta Liam.
Bátyusom lekonyította a fülét.
- Hát jó. - mondtam. - Akkor én maradok, megveszem a pop cornt, keresek még valami rágcsát, majd megyek utánatok.
Ez a terv egészen ideálisan és jól hangzott, míg bátyusom fel nem vetette az igen ütős ellenérvét.
- Nem is tudsz vezetni.
Na igen. Erre nem is gondoltam. És autóm sincs.
- És pénz sincs nálad.
Istenem.
Még mielőtt újabb kifogást mondhatott volna, Zayn közbeszólt.
- Na jó, akkor én is maradok, csak gyerünk már emberek, kezd sötétedni.
Kinéztem az ablakon: csakugyan szürkületbe burkolódzott a parkoló.
- Rendben, Niall? Így megfelel? Zayn tud vezetni, és pénze is van. - piszkálódtam.
Megforgatta a szemét majd bólintott.
Kimentek a fiúk az épületből, Zayn és én a pop corn irányába indultunk.
Láttam Zayn-en, hogy akar valamit mondani, de végül nem tette.
Miután megvettük a rágcsákat, a parkolóba érve csak megszólalt.
- Figyelj... - fordult felém -, tudom, hogy nem rám tartozik, de...
Ez már eleve nem tetszett. Mire akar kilyukadni?
- Lehet hogy nem kellett volna, de észrevettem valmit. Tudod miről beszélek?
Alaposan kigondoltam a választ mielőtt kimondtam.
- Attól függ, mit szeretnél vele mondani.
Ezen ő is elgondolkodott.
- Tudod, nekem semmi bajom nincs ezzel - vonta meg a vállát -, csak tudod nem értem.
Nem feleltem.
- Nem úgy volt, hogy... Liam...?
- De, és még most is úgy van. Szeretném ezt az ügyet meg nem történté tenni. Kérlek.
Nem válaszolt, beültünk a kocsiba.
Be akartam kötni magamat, a biztonsági övért nyúltam, mikor Zayn megfogta a kezemet. Felnéztem rá: sokkal közelebb volt, mint gondoltam.
- Zayn, én... - de nem engedte, hogy befejezzem.
Na, mit gondoltok, hogy nem engedte, hogy befejezze? :D 3 komi után jön a kövi ;)
2012. szeptember 25., kedd
3. Fejezet
- Hello. - hajtottam le a gépet. Bejött és leült mellém az ágyra.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
Megrántottam a vállamat.
- Mit szeretnél? - kérdeztem most én.
Ő is megrántotta a vállát.
- Tudod - néztem rá elmélkedve -, van egy ír legenda egy kisfiúról, aki mindig az ellenkezőjét tette annak, ami helyes.
- És mi történt vele?
- Tényleg érdekel? - vontam kérdőre.
- Hé, ti meg mit csináltok idebent? - nyitott ránk Louis.
- Mi újság? - kérdeztem.
- Liam kitalálta, hogy nézzük meg ezt az új fajta pók-bigyót, tudod, amit nemrég adtak a moziban, azt mondják látványosra sikeredett.
Liamra néztem.
- Persze, gondolom el is felejtett szólni, hogy gyere. Látom volt ami elterelje a figyelmét.
Rá se hederítettem, felkeltem az ágyról és kimentem mellette az ajtón.
A nappaliba érve őszintén szólva meglepődtem: tényleg a filmhez készülődtek.
- A fenébe, nincs itthon chips! - hallottam Niall hangját a konyhából.
- Nézd meg az alsó polcon! - szóltam neki át.
- Mondom hogy nincs! - kiabált vissza.
Erre nem válaszoltam semmit, ami látszólag nem tetszett neki.
- Most mit csináljak? - esett kétségbe.
- Először is ne kiabálj. - mentem át a konyhába. - Nagyon kell?
- Extra chilis, ha lehet. - bólogatott.
- Rendben, akkor mi lenne, ha te és Louis elgurulnátok gyorsan a boltba érte? Ha tényleg nagyon fontos.
- Miért Louis?
- Ő legalább tud vezetni. - mondtam célzatosan. Nem igaz, már 19 éves, és még mindig másokkal szállíttatja a fenekét ahelyett, hogy megtanulna végre már vezetni.
- Hé, én is tudok - jött be Harry. Nekitámaszkodott mögöttem a pultnak.
- Szerintem ezt már agyon beszéltük. Akkor mentek vagy sem? - fordultam bátyám felé.
- Louis! - ment át a nappaliba.
- Huhh - dőltem én is Harry mellett a pultnak. - Mintha a pop-corn nem lenne elég jó - forgattam meg a szememet.
- Remek ötlet - bicfentett felém Harry-, addig elkészítem.
Hallottam ahogy kint csapódik a kocsi ajtó, majd beindul a motor. Most indulnak.
Pont az a szekrény előtt álltam, amiben a pop corn-os zacsik vannak.
- Útba vagy kislány - vigyorgott Harry, majd felrakott a pultra. Így pont egy magasságba került a szemünk, amin nagyot nevettem.
Lóbálni kezdtem a lábamat, aminek az lett a következménye, hogy mikor átnyúlt felettem a szekrényhez, nem mértem fel a helyzetet, és mivel túl közel volt, véletlen belerúgtam a térdébe. Ennek következtében kicsit összecsuklott, és a két oldalamon támaszkodott meg a pulton. Mostmár tényleg vészesen közel volt.
- Minden rendben? - tettem aggodalmasan vállára a kezemet. Ruháján át a bőre szinte égette az enyémet.
Az eddig lógó fejét felhajtotta, szemünk találkozott.
Hirtelen élt, és a pillanatnak, olyat tett, amibe bele sem gondolt, hogy talán meg fogja bánni.
De én nem löktem el magamtól. Éreztem hogy nem helyes, de csókja perzselt.
Nem helyes... Akkor ez pont az ellentéte annak, ami helyes lenne. Eszembe jutott a történet az ír kisfiúról, amit Liamnek kezdtem el mesélni...
Hirtelen ellöktem Harry-t magamtól.
Miért tette ezt velem? Pedig tudja, mit érzek Liam iránt... Abban a pillanatban elfogott a harag, és tiszta szívemből gyűlőltem. Hogy tehette ezt?
Megfordult, én is a tekintete irányába néztem. Nem volt ott senki.
Lepattantam a pultról, és kiszaladtam a nappaliba. Helyesbítettem előbbi kijelentésemet: sehol nem volt senki. Benéztem Niall, anya, a vendég majd az én szobámba, de sehol senki. Visszamentem az előszobába, Harry akkor jött ki a konyhából.
- Elfogyott a pop corn. - nem nézett a szemembe.
Hirtelen legszívesebben a fejéhez vágtam volna, hogy 'El ám!', de végül nem tettem.
- Nincs itthon senki. - motyogtam. Nagyon reméltem ezt nem veszi célzásnak.
- Biztos mindenki ment... Louisékkal... Chipset venni... - érződött a hangján a zavartság, és hogy megbánta az előbbieket. De még mindig haragudtam rá. Pár perc hallgatás után újból megszólalt. - Arra gondoltam, el lesznek egy darabig, és mivel nélkülük úgy sem kezdhetjük el a filmet, elugrok én is a boltba.
Beletelt néhány másodpercbe mire rájöttem, hogy nincs itthon pop corn.
- Veled megyek. - bólogattam, csak hogy ne higgye azt, hogy gyáván megfutamodok egy gyerekes incidenstől. Istenem, most mennyire gyűlöltem.
Beültünk a kocsiba, elrakta a telefonját a kesztyűtartóba, majd elindultunk.
Az autó egyetemes zúgása lecsillapított, és rádöbbentett mekkora hülye vagyok.
Haragomat már alig éreztem. Istenem, mekkora hülye voltam. Azért haragudtam Harryre, amiben én is legalább annyira bűnös voltam. Istenem, mekkora hülye voltam...
- Mit csinálsz? - kérdezte.
Megrántottam a vállamat.
- Mit szeretnél? - kérdeztem most én.
Ő is megrántotta a vállát.
- Tudod - néztem rá elmélkedve -, van egy ír legenda egy kisfiúról, aki mindig az ellenkezőjét tette annak, ami helyes.
- És mi történt vele?
- Tényleg érdekel? - vontam kérdőre.
- Hé, ti meg mit csináltok idebent? - nyitott ránk Louis.
- Mi újság? - kérdeztem.
- Liam kitalálta, hogy nézzük meg ezt az új fajta pók-bigyót, tudod, amit nemrég adtak a moziban, azt mondják látványosra sikeredett.
Liamra néztem.
- Persze, gondolom el is felejtett szólni, hogy gyere. Látom volt ami elterelje a figyelmét.
Rá se hederítettem, felkeltem az ágyról és kimentem mellette az ajtón.
A nappaliba érve őszintén szólva meglepődtem: tényleg a filmhez készülődtek.
- A fenébe, nincs itthon chips! - hallottam Niall hangját a konyhából.
- Nézd meg az alsó polcon! - szóltam neki át.
- Mondom hogy nincs! - kiabált vissza.
Erre nem válaszoltam semmit, ami látszólag nem tetszett neki.
- Most mit csináljak? - esett kétségbe.
- Először is ne kiabálj. - mentem át a konyhába. - Nagyon kell?
- Extra chilis, ha lehet. - bólogatott.
- Rendben, akkor mi lenne, ha te és Louis elgurulnátok gyorsan a boltba érte? Ha tényleg nagyon fontos.
- Miért Louis?
- Ő legalább tud vezetni. - mondtam célzatosan. Nem igaz, már 19 éves, és még mindig másokkal szállíttatja a fenekét ahelyett, hogy megtanulna végre már vezetni.
- Hé, én is tudok - jött be Harry. Nekitámaszkodott mögöttem a pultnak.
- Szerintem ezt már agyon beszéltük. Akkor mentek vagy sem? - fordultam bátyám felé.
- Louis! - ment át a nappaliba.
- Huhh - dőltem én is Harry mellett a pultnak. - Mintha a pop-corn nem lenne elég jó - forgattam meg a szememet.
- Remek ötlet - bicfentett felém Harry-, addig elkészítem.
Hallottam ahogy kint csapódik a kocsi ajtó, majd beindul a motor. Most indulnak.
Pont az a szekrény előtt álltam, amiben a pop corn-os zacsik vannak.
- Útba vagy kislány - vigyorgott Harry, majd felrakott a pultra. Így pont egy magasságba került a szemünk, amin nagyot nevettem.
Lóbálni kezdtem a lábamat, aminek az lett a következménye, hogy mikor átnyúlt felettem a szekrényhez, nem mértem fel a helyzetet, és mivel túl közel volt, véletlen belerúgtam a térdébe. Ennek következtében kicsit összecsuklott, és a két oldalamon támaszkodott meg a pulton. Mostmár tényleg vészesen közel volt.
- Minden rendben? - tettem aggodalmasan vállára a kezemet. Ruháján át a bőre szinte égette az enyémet.
Az eddig lógó fejét felhajtotta, szemünk találkozott.
Hirtelen élt, és a pillanatnak, olyat tett, amibe bele sem gondolt, hogy talán meg fogja bánni.
De én nem löktem el magamtól. Éreztem hogy nem helyes, de csókja perzselt.
Nem helyes... Akkor ez pont az ellentéte annak, ami helyes lenne. Eszembe jutott a történet az ír kisfiúról, amit Liamnek kezdtem el mesélni...
Hirtelen ellöktem Harry-t magamtól.
Miért tette ezt velem? Pedig tudja, mit érzek Liam iránt... Abban a pillanatban elfogott a harag, és tiszta szívemből gyűlőltem. Hogy tehette ezt?
Megfordult, én is a tekintete irányába néztem. Nem volt ott senki.
Lepattantam a pultról, és kiszaladtam a nappaliba. Helyesbítettem előbbi kijelentésemet: sehol nem volt senki. Benéztem Niall, anya, a vendég majd az én szobámba, de sehol senki. Visszamentem az előszobába, Harry akkor jött ki a konyhából.
- Elfogyott a pop corn. - nem nézett a szemembe.
Hirtelen legszívesebben a fejéhez vágtam volna, hogy 'El ám!', de végül nem tettem.
- Nincs itthon senki. - motyogtam. Nagyon reméltem ezt nem veszi célzásnak.
- Biztos mindenki ment... Louisékkal... Chipset venni... - érződött a hangján a zavartság, és hogy megbánta az előbbieket. De még mindig haragudtam rá. Pár perc hallgatás után újból megszólalt. - Arra gondoltam, el lesznek egy darabig, és mivel nélkülük úgy sem kezdhetjük el a filmet, elugrok én is a boltba.
Beletelt néhány másodpercbe mire rájöttem, hogy nincs itthon pop corn.
- Veled megyek. - bólogattam, csak hogy ne higgye azt, hogy gyáván megfutamodok egy gyerekes incidenstől. Istenem, most mennyire gyűlöltem.
Beültünk a kocsiba, elrakta a telefonját a kesztyűtartóba, majd elindultunk.
Az autó egyetemes zúgása lecsillapított, és rádöbbentett mekkora hülye vagyok.
Haragomat már alig éreztem. Istenem, mekkora hülye voltam. Azért haragudtam Harryre, amiben én is legalább annyira bűnös voltam. Istenem, mekkora hülye voltam...
2012. szeptember 24., hétfő
2. Fejezet
Vigyorogva rohantam ki az előszobába, ahol már vártak a fiúk.
- Szia csajszi! - köszöntött Harry, mire én boldogan a nyakába ugrottam.
- Hé-hé, csak lassan a testel édesem! - mondta egyszerre Harry és anya, amin mind nagyot nevettünk.
Sorban megöleltem és köszöntöttem mindenkit. Mikor Liamnak az arcára adtam egy puszit, egy kicsit félre ment, és az ajka szélére sikeredett. Rémülten és zavartan néztem körbe, de szerencsémre senki nem vette észre.
- Gyertek, készítettem nektek valamit. - vezette a fiúkat a konyha felé anya. Istenem, de rég nem hallottam angolul beszélni... - Reggeliztetek már?
- Hát, egy nagyon béna zacskós levest osztottunk szét négyünk közt, amit a repülőn kaptunk. - mondta Zayn.
- De annak is a fele a WC-ben kötött ki. - magyarázta Louis.
- Akkor ennek örülni fogtok. - kacsintott anya.
Ami azt illeti, tényleg örültek neki, anya mindig finomakat készít, főleg ha desszertről van szó. 'Habos, édes, extém színes'. Ez a mottója sütemény-téren.
- Huhh, szét pukkadok... - mondta Harry, és hátradőlt a székben.
- Köszönjük, ez igazán finom volt. - mondta Liam miközben megtörölte a száját.
- Ugyan - legyintett szívélyesen anya.
Mind megköszöntük, majd átmentünk a nappaliba.
- Stipi-stopp kanapé! - terült el Harry a megnevezett bútoron.
- Karosszék! - foglalt helyet Zayn is,
- A maradék. - adta fel a találgatást, és onkább egyszerűen lerendezte az ügyet Liam.
- Hát akkor tied a mellettem lévö teljes egy négyzetméternyi szőnyeg. - mutatott maga mellé Louis.
- Vaaaagy - ugrottam az előbb felajánlott helyre - nem.
- Vaaaagy - emelt fel a földről - mégis. - leült, majd én elvesztve egyensúlyomat belehuppantam ölébe.
- Hopp. - röhögtem zavaromban. Égett az arcom, de tovább nevettem, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
- Hopp? - vonta fel szemöldökét Niall - Mintha véletlen lett volna.
Féloldalas vigyort vetettem rá, majd kimásztam Liam öléből.
- Nos, mit csináljunk? - kérdeztem, sikeresen elterelve a témát.
- Én játék-párti vagyok! - tette fel a kezét Louis.
- Midő meglepetés. - mondta Harry.
- És a csomagjaitok? - kérdeztem.
- Tényleg! - pattant fel Liam.
- Jó hogy eszedbe jutott! - csatlakozott hozzá Zayn is.
Behordták bőröndjeiket, majd jött a bonyodalom: ki hol fog aludni, melyik szobában cuccoljon le? Mivel anya elment itthonról, és valószínűleg csak este jön haza, ezt a gondot most nem tudtuk megoldani.
- Akkor addig szerintem rakjuk le ide, és majd ha megjön, elintézzük. Így jó? - nézett rám Zayn. Meg vontam a vállamat.
A többiek is le rakták a csomagokat, mind egy kupacba, majd beültek a nappaliba TV-zni. Nekem nem igazán tetszett a műsor, úgyhogy inkább bementem a szobámba, és ledőltem egy kicsit. Sikeresen szundítottam néhány órát, majd bekapcsoltam egy kis zenét, és felmentem lap-top-ról Twitterre. Mély kopogás rezzentett ki mélázásomból.
- Igen? - néztem ki a gép mögül.
Liam állt az ajtóban.
- Szia csajszi! - köszöntött Harry, mire én boldogan a nyakába ugrottam.
- Hé-hé, csak lassan a testel édesem! - mondta egyszerre Harry és anya, amin mind nagyot nevettünk.
Sorban megöleltem és köszöntöttem mindenkit. Mikor Liamnak az arcára adtam egy puszit, egy kicsit félre ment, és az ajka szélére sikeredett. Rémülten és zavartan néztem körbe, de szerencsémre senki nem vette észre.
- Gyertek, készítettem nektek valamit. - vezette a fiúkat a konyha felé anya. Istenem, de rég nem hallottam angolul beszélni... - Reggeliztetek már?
- Hát, egy nagyon béna zacskós levest osztottunk szét négyünk közt, amit a repülőn kaptunk. - mondta Zayn.
- De annak is a fele a WC-ben kötött ki. - magyarázta Louis.
- Akkor ennek örülni fogtok. - kacsintott anya.
Ami azt illeti, tényleg örültek neki, anya mindig finomakat készít, főleg ha desszertről van szó. 'Habos, édes, extém színes'. Ez a mottója sütemény-téren.
- Huhh, szét pukkadok... - mondta Harry, és hátradőlt a székben.
- Köszönjük, ez igazán finom volt. - mondta Liam miközben megtörölte a száját.
- Ugyan - legyintett szívélyesen anya.
Mind megköszöntük, majd átmentünk a nappaliba.
- Stipi-stopp kanapé! - terült el Harry a megnevezett bútoron.
- Karosszék! - foglalt helyet Zayn is,
- A maradék. - adta fel a találgatást, és onkább egyszerűen lerendezte az ügyet Liam.
- Hát akkor tied a mellettem lévö teljes egy négyzetméternyi szőnyeg. - mutatott maga mellé Louis.
- Vaaaagy - ugrottam az előbb felajánlott helyre - nem.
- Vaaaagy - emelt fel a földről - mégis. - leült, majd én elvesztve egyensúlyomat belehuppantam ölébe.
- Hopp. - röhögtem zavaromban. Égett az arcom, de tovább nevettem, nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.
- Hopp? - vonta fel szemöldökét Niall - Mintha véletlen lett volna.
Féloldalas vigyort vetettem rá, majd kimásztam Liam öléből.
- Nos, mit csináljunk? - kérdeztem, sikeresen elterelve a témát.
- Én játék-párti vagyok! - tette fel a kezét Louis.
- Midő meglepetés. - mondta Harry.
- És a csomagjaitok? - kérdeztem.
- Tényleg! - pattant fel Liam.
- Jó hogy eszedbe jutott! - csatlakozott hozzá Zayn is.
Behordták bőröndjeiket, majd jött a bonyodalom: ki hol fog aludni, melyik szobában cuccoljon le? Mivel anya elment itthonról, és valószínűleg csak este jön haza, ezt a gondot most nem tudtuk megoldani.
- Akkor addig szerintem rakjuk le ide, és majd ha megjön, elintézzük. Így jó? - nézett rám Zayn. Meg vontam a vállamat.
A többiek is le rakták a csomagokat, mind egy kupacba, majd beültek a nappaliba TV-zni. Nekem nem igazán tetszett a műsor, úgyhogy inkább bementem a szobámba, és ledőltem egy kicsit. Sikeresen szundítottam néhány órát, majd bekapcsoltam egy kis zenét, és felmentem lap-top-ról Twitterre. Mély kopogás rezzentett ki mélázásomból.
- Igen? - néztem ki a gép mögül.
Liam állt az ajtóban.
1. Fejezet
- Jó reggelt drágám. - köszöntött anya, mikor kiértem a nappaliba.
- Reggelt. - vetettem oda álmosan angolul, amit tudtam hogy gyűlöl. De ezt most csak azért is megtettem, kellett nekik este ordibálni. - Niall?
- A konyhában.
Megforgattam a szemet.
- Mikor jönnek a fiúk? - kérdeztem. Az elejét úgyszint angolul kezdtem, de nem akartam pont ma kihúzni a gyufát, úgyhogy az anyanyelvünkön fejeztem be.
- Úgy érted: ''Mikor érkezik Liam?'' - mosolygott kárörvendően. Felhúztam az egyik szemöldökömet, majd lezseren megrántottam a vállamat.
- Tudtommal ő is a banda tagja.
Egy pillanatig hallgatott, felmérte a helyzetet, és csak tárgyilagosan ennyit szólt:
- Tízkor érkezik a gépük, onnantól már csak idő kérdése.
Ennyiben hagytuk a beszélgetést, anya hajtogatta tovább a vasalt ruhákat, én meg át mentem a konyhába Niallhez.
Bátyusom sokatmondóan vigyorgott.
- Tudom mire gondolsz.
- Akkor azt is tudod, hogy hallottam az előbbieket, és...
- Nem érdekel a hozzáfűznivalód. - szegeztem le, és hátat fordítottam neki. Ezzel a mozdulattal szembe kerültem az órával.
- Te jó ég, már ennyi az idő? - rémülten láttam, hogy a mutató már rég el hagyta a 11-est. Úr isten.
Ki szaladtam a konyhából, egyenesen be a szobámba. Még halványan hallottam Niall kuncogását mielőtt be csuktam volna az ajtót. Gyerekes.
Le kaptam magamról a hálóingemet, és fehérneműben kezdtem el rohangálni a szobámban a cuccaimért.
Mikor elszaladtam az ablak előtt, megpillantottam valamit, ami a szívemet tétovázás nélkül kiugrasztotta a mellkasomból. Az óriási, két ajtó nagyságú, plafontól padlóig üveg ablak előtt álltam szinte meztelen. Az ablak a bejárati ajtóra nyílt, ahol épp anyu engedte be a négy tökfilkót. Elugrottam az ablakból, és berántottam a sötétítőfüggönyöket.
Magamra kaptam a gardróbból a legközelebbi pólót, és felrántottam a tegnapi farmernadrágot. Futó pillantást vetettem magamra a szekrényen ékeskedő tükörben, majd fintorogva állapítottam meg, hogy nem ártott volna összekötni a hajamat, de erre már nincs idő. Vigyorogva rohantam ki az előszobába, ahol már vártak a fiúk.
- Reggelt. - vetettem oda álmosan angolul, amit tudtam hogy gyűlöl. De ezt most csak azért is megtettem, kellett nekik este ordibálni. - Niall?
- A konyhában.
Megforgattam a szemet.
- Mikor jönnek a fiúk? - kérdeztem. Az elejét úgyszint angolul kezdtem, de nem akartam pont ma kihúzni a gyufát, úgyhogy az anyanyelvünkön fejeztem be.
- Úgy érted: ''Mikor érkezik Liam?'' - mosolygott kárörvendően. Felhúztam az egyik szemöldökömet, majd lezseren megrántottam a vállamat.
- Tudtommal ő is a banda tagja.
Egy pillanatig hallgatott, felmérte a helyzetet, és csak tárgyilagosan ennyit szólt:
- Tízkor érkezik a gépük, onnantól már csak idő kérdése.
Ennyiben hagytuk a beszélgetést, anya hajtogatta tovább a vasalt ruhákat, én meg át mentem a konyhába Niallhez.
Bátyusom sokatmondóan vigyorgott.
- Tudom mire gondolsz.
- Akkor azt is tudod, hogy hallottam az előbbieket, és...
- Nem érdekel a hozzáfűznivalód. - szegeztem le, és hátat fordítottam neki. Ezzel a mozdulattal szembe kerültem az órával.
- Te jó ég, már ennyi az idő? - rémülten láttam, hogy a mutató már rég el hagyta a 11-est. Úr isten.
Ki szaladtam a konyhából, egyenesen be a szobámba. Még halványan hallottam Niall kuncogását mielőtt be csuktam volna az ajtót. Gyerekes.
Le kaptam magamról a hálóingemet, és fehérneműben kezdtem el rohangálni a szobámban a cuccaimért.
Mikor elszaladtam az ablak előtt, megpillantottam valamit, ami a szívemet tétovázás nélkül kiugrasztotta a mellkasomból. Az óriási, két ajtó nagyságú, plafontól padlóig üveg ablak előtt álltam szinte meztelen. Az ablak a bejárati ajtóra nyílt, ahol épp anyu engedte be a négy tökfilkót. Elugrottam az ablakból, és berántottam a sötétítőfüggönyöket.
Magamra kaptam a gardróbból a legközelebbi pólót, és felrántottam a tegnapi farmernadrágot. Futó pillantást vetettem magamra a szekrényen ékeskedő tükörben, majd fintorogva állapítottam meg, hogy nem ártott volna összekötni a hajamat, de erre már nincs idő. Vigyorogva rohantam ki az előszobába, ahol már vártak a fiúk.
Bevezetés
- NIALL, MI A FRANCÉRT ÉG AZ EGÉSZ LAKÁSBAN A VILLANY?
- ANYA, MI A FRANCÉRT KELL ORDÍTANI A SZOMSZÉD SZOBÁBÓL?
Hát igen. Egy átlagos szombat este. Istenem, pont mikor az ember aludna. Pedig direkt megbeszéltem Niallel, hogy ha ki megy egy szobából... Istenem, mintha óvidásokkal lennék körülvéve. Pontosabban ma még csak egyel, holnap érkezik a többi. Öt majom három szobában... hát erre igazán kíváncsi leszek.
- ANYA, MI A FRANCÉRT KELL ORDÍTANI A SZOMSZÉD SZOBÁBÓL?
Hát igen. Egy átlagos szombat este. Istenem, pont mikor az ember aludna. Pedig direkt megbeszéltem Niallel, hogy ha ki megy egy szobából... Istenem, mintha óvidásokkal lennék körülvéve. Pontosabban ma még csak egyel, holnap érkezik a többi. Öt majom három szobában... hát erre igazán kíváncsi leszek.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)