3. Fejezet

- Hello. - hajtottam le a gépet. Bejött és leült mellém az ágyra.
- Mit csinálsz? - kérdezte.
Megrántottam a vállamat.
- Mit szeretnél? - kérdeztem most én.
Ő is megrántotta a vállát.
- Tudod - néztem rá elmélkedve -, van egy ír legenda egy kisfiúról, aki mindig az ellenkezőjét tette annak, ami helyes.
- És mi történt vele?
- Tényleg érdekel? - vontam kérdőre.
- Hé, ti meg mit csináltok idebent? - nyitott ránk Louis.
- Mi újság? - kérdeztem.
- Liam kitalálta, hogy nézzük meg ezt az új fajta pók-bigyót, tudod, amit nemrég adtak a moziban, azt mondják látványosra sikeredett.
Liamra néztem.
- Persze, gondolom el is felejtett szólni, hogy gyere. Látom volt ami elterelje a figyelmét.
Rá se hederítettem, felkeltem az ágyról és kimentem mellette az ajtón.
A nappaliba érve őszintén szólva meglepődtem: tényleg a filmhez készülődtek.
- A fenébe, nincs itthon chips! - hallottam Niall hangját a konyhából.
- Nézd meg az alsó polcon! - szóltam neki át.
- Mondom hogy nincs! - kiabált vissza.
Erre nem válaszoltam semmit, ami látszólag nem tetszett neki.
- Most mit csináljak? - esett kétségbe.
- Először is ne kiabálj. - mentem át a konyhába. - Nagyon kell?
- Extra chilis, ha lehet. - bólogatott.
- Rendben, akkor mi lenne, ha te és Louis elgurulnátok gyorsan a boltba érte? Ha tényleg nagyon fontos.
- Miért Louis?
- Ő legalább tud vezetni. - mondtam célzatosan. Nem igaz, már 19 éves, és még mindig másokkal szállíttatja a fenekét ahelyett, hogy megtanulna végre már vezetni.
- Hé, én is tudok - jött be Harry. Nekitámaszkodott mögöttem a pultnak.
- Szerintem ezt már agyon beszéltük. Akkor mentek vagy sem? - fordultam bátyám felé.
- Louis! - ment át a nappaliba.
- Huhh - dőltem én is Harry mellett a pultnak. - Mintha a pop-corn nem lenne elég jó - forgattam meg a szememet.
- Remek ötlet - bicfentett felém Harry-, addig elkészítem.
Hallottam ahogy kint csapódik a kocsi ajtó, majd beindul a motor. Most indulnak.
Pont az a szekrény előtt álltam, amiben a pop corn-os zacsik vannak.
- Útba vagy kislány - vigyorgott Harry, majd felrakott a pultra. Így pont egy magasságba került a szemünk, amin nagyot nevettem.
Lóbálni kezdtem a lábamat, aminek az lett a következménye, hogy mikor átnyúlt felettem a szekrényhez, nem mértem fel a helyzetet, és mivel túl közel volt, véletlen belerúgtam a térdébe. Ennek következtében kicsit összecsuklott, és a két oldalamon támaszkodott meg a pulton. Mostmár tényleg vészesen közel volt.
- Minden rendben? - tettem aggodalmasan vállára a kezemet. Ruháján át a bőre szinte égette az enyémet.
Az eddig lógó fejét felhajtotta, szemünk találkozott.
Hirtelen élt, és a pillanatnak, olyat tett, amibe bele sem gondolt, hogy talán meg fogja bánni.
De én nem löktem el magamtól. Éreztem hogy nem helyes, de csókja perzselt.
Nem helyes... Akkor ez pont az ellentéte annak, ami helyes lenne. Eszembe jutott a történet az ír kisfiúról, amit Liamnek kezdtem el mesélni...
Hirtelen ellöktem Harry-t magamtól.
Miért tette ezt velem? Pedig tudja, mit érzek Liam iránt... Abban a pillanatban elfogott a harag, és tiszta szívemből gyűlőltem. Hogy tehette ezt?
Megfordult, én is a tekintete irányába néztem. Nem volt ott senki.
Lepattantam a pultról, és kiszaladtam a nappaliba. Helyesbítettem előbbi kijelentésemet: sehol nem volt senki. Benéztem Niall, anya, a vendég majd az én szobámba, de sehol senki. Visszamentem az előszobába, Harry akkor jött ki a konyhából.
- Elfogyott a pop corn. - nem nézett a szemembe.
Hirtelen legszívesebben a fejéhez vágtam volna, hogy 'El ám!', de végül nem tettem.
- Nincs itthon senki. - motyogtam. Nagyon reméltem ezt nem veszi célzásnak.
- Biztos mindenki ment... Louisékkal... Chipset venni... - érződött a hangján a zavartság, és hogy megbánta az előbbieket. De még mindig haragudtam rá. Pár perc hallgatás után újból megszólalt. - Arra gondoltam, el lesznek egy darabig, és mivel nélkülük úgy sem kezdhetjük el a filmet, elugrok én is a boltba.
Beletelt néhány másodpercbe mire rájöttem, hogy nincs itthon pop corn.
- Veled megyek. - bólogattam, csak hogy ne higgye azt, hogy gyáván megfutamodok egy gyerekes incidenstől. Istenem, most mennyire gyűlöltem.
Beültünk a kocsiba, elrakta a telefonját a kesztyűtartóba, majd elindultunk.
Az autó egyetemes zúgása lecsillapított, és rádöbbentett mekkora hülye vagyok.
Haragomat már alig éreztem. Istenem, mekkora hülye voltam. Azért haragudtam Harryre, amiben én is legalább annyira bűnös voltam. Istenem, mekkora hülye voltam...