5. Fejezet

Ééés meghoztam! :D Komizzatok kérlek! Két komi és jön a következő fejezet ;)


 Nem tudtam, hogy miért csinálta, de abban a pillanatban nem ez zavart a legjobban. Nem, nem ez. Az sokkal inkább - bár nem értettem miért, nem is tartottam helyesnek -, hogy ÉN miért NEM vetek véget a csóknak.
 Na várjunk, próbáljuk átlátni a helyzetet: egy kocsiban ülök... Zayn-nel... még nem indította be a motort... nem, mert épp mással van elfoglalva... Sötét van, a hold feljött, fényénél Zayn tökéletes formáját tisztán ki tudtam venni... igen, itt ülök Zayn-nel, vele, aki... Zayn, aki épp... édes csókjával...
 Mi történik? Te jó ég.
 - Zayn! - toltam el magamtól. Ma már hányadjára is teszem meg ezt a mozdulatot?
 - Sajnálom - húzódott el gyorsan és zavartan. - Nem tudom mi ütött belém.
 - Menjünk haza... - javasoltam kábultan.
 Elfordította a kulcsot, elindultunk.
 Egy szót sem szóltam, képtelen voltam.
 Egyszerűen megrészegített az illata, mely már az én bőrőmből is áradt. Káprázatos, émelyítő...
 Álljunk csak meg egy pillanatra! Miket is beszélek?!
 - Zayn! - szaladt ki akaratomon kívül belőlem. Mi van? Most ide fog nézni és mondani kell neki valamit. De hisz nem is akartam...
 - Ne mondj semmit. Tudom hogy nem kellett volna. - Nem nézett rám. Ez rossz jel. Vagy nem?
 - Zayn én...
 - Tudom - ismételte -, tudom.
 Nem szóltam többet, úgy véltem így is épp eleget mondtam. Nem tudtam hogy hozhatnánk ki magunkat nyertesen a helyzetből, úgyhogy nem is próbálkoztam.
 Kis idő múlva úgy éreztem muszáj mondanom valamit, különben a csönd megöl.
 - Tudod, attól eltekintve, hogy most hétvége van, és egyébként is még csak másodéves vagyok, igen sokat gondolkozom azon, vajon... - vagyválram össze minden hülyeséget... - Tudod, gondolom ilyen korban mindenkiben felmerül a kérdés, ami tíz éves korunk óta folyton folyvást visszatér, 'Mi szeretnél lenni, ha nagy leszel?', vagy 'Mi leszel, ha nagy leszel?'. Ilyenkor a legegyszerűbb azt felelni, hogy 'nem tudom', mert bármi más választ adsz, rögtön előrukkolnak a következő kérdéssel. Ígyhát az én válaszom: 'Miért, te az lettél, ami szerettél volna?'
 Itt elhalgattam, nem tudtam volt-e értelme annak, amit mondtam.
 Nem lényeges, folytattam.
 - Én úgy vélem, annak ami egyszer megteszünk, akár jó, akár rossz, helyes vagy helytelen, mindnképpen építő hatással van a jövőre nézve. A rossz dolgokból is okulunk, nemde?
 Igaz, ezt csak egy költői kérdésnek számtam, mégis vetnem kellett rá egy pillantást, mit reagál.
 Nem láttam az arcát: megállt a piros lámpánál és kibámult a másik irányba az ablakon.
 - Lehet hogy ez csak az én véleményem, de... úgy van ahogy a szüleink mondják: a felnőtteknek mindig igazuk van. Most nézhetsz hülyének, de hidd el, így van. Vagy ha véletlen még is tévednek egy feltételezéssel, később, ha visszagondolsz, hogy volt igazság benne, sőt, úgy helyesebb is lett volna ahogy ő tanácsolta. De most még abban a szituációban teljesen fafejű vagy, nem tudsz tisztán gondolkodni. Talán amit most helyesnek vélsz, az a világ legnagyobb baromsága, és amit helytelennek, attól ha azt megtennéd, megváltozna az életed.
 Zöldre váltott a lámpa, de Zayn nem indult. A mögöttünk lévő autó dudálni kezdett, mire ő megrezzent.
 Tudtam mire gondol. Vagyis, mikor elindult és rám pillantott, rájöttem, amit mondtam az teljes mértékre igaz jelen helyztünkre is. Amit tett. Amit tesz. Amit tehet.
 Végigvezettem estleges gondolatmenetét, és megbánással teli arcát látva egy névhez jutottam, mely fájdalommal csendült fel agyamban.
 Liam.